Mint eleg gyakran, most is olavstam valamit, ami megragadott. Nem akarok forditassal kiserletezni, mert felek, hogy elvesz valami a kijelentes erejebol..
<< Care este singura mangaiere in viata si in moarte? Faptul ca, atat cu trupul, cat si cu sufletul, in viata si in moarte, eu nu-mi mai apartin mie, ci Mantuitorului meu credincios, Isus Cristos.
(Catehismul de la Heidelberg, Intrebarea 1) >>
Thursday, February 17, 2005
Wednesday, January 26, 2005
Egek és felhők felett
" Kész az én szivem, oh Isten, kész az én szivem, hadd énekeljek és zengedezzek!
Serkenj fel én dicsőségem, serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!
Hálát adok néked, én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között.
Mert nagy az egekig a te kegyelmed, és a felhőkig a te hűséged.
Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged!"
Zsoltárok 57, 8-12
Serkenj fel én dicsőségem, serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!
Hálát adok néked, én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között.
Mert nagy az egekig a te kegyelmed, és a felhőkig a te hűséged.
Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged!"
Zsoltárok 57, 8-12
Tuesday, January 25, 2005
No home, no friends, no time, but Christ
Mindenki el van foglalva. Persze, ez érthető, mivel vizsgaidőszakban vagyunk. Nem is gondoltam volna, hogy a tanulnivaló izolációt jelent. Kivéve, ha valakivel együtt megy a tanulás, viszont ez nem valami gyakori. De másképp, érdekes megfigyelni, hogy nagyjából mindenki be van (és el van) húzódva a kis sarkába, és próbálja magábanyomni minél kevesebb idő alatt a félévi anyagot.
A hétvégén otthon voltam(Segesváron), és jó volt családi körben lenni. A tanulás is jobban ment.
Rájöttem arra, hogy itt (Kolozsváron) valahogy a barátok helyettesitik a családot is. De most mindenki úgy el van foglalva (beleértve magam is)!!!!!!! Család sincs, barát sincs.
Hálás vagyok azért, hogy Krisztusban állandó rendelkezésre álló, önzetlenül, önfeláldozóan szerető barátot találok. Milyen fényt és szabadságot hoz ez ebbe az izolációba!
Na, hát akkor eddig tartott a szünet. Megyek és folytatom.... na vajon, mit? Nehéz kitalálni, ezért megmondom: a tanulást.
A hétvégén otthon voltam(Segesváron), és jó volt családi körben lenni. A tanulás is jobban ment.
Rájöttem arra, hogy itt (Kolozsváron) valahogy a barátok helyettesitik a családot is. De most mindenki úgy el van foglalva (beleértve magam is)!!!!!!! Család sincs, barát sincs.
Hálás vagyok azért, hogy Krisztusban állandó rendelkezésre álló, önzetlenül, önfeláldozóan szerető barátot találok. Milyen fényt és szabadságot hoz ez ebbe az izolációba!
Na, hát akkor eddig tartott a szünet. Megyek és folytatom.... na vajon, mit? Nehéz kitalálni, ezért megmondom: a tanulást.
Friday, January 14, 2005
Egy naplójegyzés 1956-ból
"Előtted, Atyám,
Igazságban és alázatban.
Veled, Testvér,
Hitben és bátorságban.
Benned, Szentlélek,
Csendességben.
A Tied vagyok, mert a Te akaratod a rendeltetésem,
Odaszántam magamat, mert sorsom az,
Hogy használj és felhasználj akaratod szerint."
Igazságban és alázatban.
Veled, Testvér,
Hitben és bátorságban.
Benned, Szentlélek,
Csendességben.
A Tied vagyok, mert a Te akaratod a rendeltetésem,
Odaszántam magamat, mert sorsom az,
Hogy használj és felhasználj akaratod szerint."
Saturday, January 01, 2005
2005
"... isteni őszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon." (2 Korinthus 1, 12b)
Ez az én kívánságom erre az új évre.
Ez az én kívánságom erre az új évre.
Wednesday, December 29, 2004
Pénz
A dolog ott kezdődik, hogy a “mi leszek, ha nagy leszek?” kérdés már nemcsak az elcsépelt mondókák érzését kelti bennem, hanem a bizonytalanságét is. Hamar telik az idő és nemsokára már 21 éve “topogok itt errefelé”, de még soha nem közelített ennyire meg ez az érzés, hogy kell a pénz. A családom, ahol felnőttem, nem volt soha gazdag, de mindig megvolt az, amire szükségünk volt, sőt még annál is sokkal több.
De most, kezdtem kikerülni ebből a családi környezetből és akár tetszik, akár nem, lassacskán talpra kellene állni…
Imádkoztam.
Beindult egy csomó tervezgetés bennem, de gyakorlatilag mégsem moccant semmi. Egy ideig. Aztán kaptam ajánlatokat az egyetemen, ilyen-olyan projektek összeállítására, amelyek a következő évben kerülnének konfenrencián bemutatásra és nekem már felcsillant a szemem, hogy ez is egy lépés a sikerhez. Mert valóban az, még ha csak egy tégla is az építményből és még ez is bizonytalan, de mindenképpen kulcsértékű megbízások. A tanárom, aki feldobta az ajánlatot még odáig is elvezetett az álmodozással, hogy a projektet tovább bővítve, könyvet is ki lehetne adni.. Hát, kiben nem született volna meg a nyereségvágy? Na jó, nem akarom ennyire leértékelni az embereket, inkább beszélek csak a magam nevében..
Tény az, hogy egyre jobban megnőtt bennem az a küzdelmi lelkület, ami a megélhetésért él az emberekben, és a fiatalokban, abban a körben, akivel én inkább kapcsolatban vagyok. Csak, nem is tudom… A megélhetésért-e úgy igazából vagy a nyereségvágyból is talán? Nem tudom, hol kell meghúzni a határt. Ez a kérdés, marad. És a bizonytalanság, az is marad…
Aztán újból bíztatott az Úr, “ Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád.” (Ézsaiás 54:14),
“ Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti”
(Zsolt. 37: 5).
A mai napon pedig olvastam egy cikket, ami szintén fontos útmutató, fontos üzenet. Részletek belőle:
<< […]
“Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Istennek országában.” (Efézus 5:5)
Az Isten imádata és az Ő királyi uralmának buzgó keresése segít, hogy szemünk és vágyaink szüntelen a mennyei dolgokra irányuljanak. A mammon imádata, beleértve mindazt, amit megtestesít, folyamatosan bukott, földi szférába húzza lefelé gondolatainkat és szándékainkat. Pál rámutat, hogy ez egy erkölcstelen, tisztátalan és pénzsóvár életvitelhez vezet. Az ilyen élet pedig képtelen követni a megdicsőűlt Kirsztust a tanítványság útján.
A világban mindent a fogyasztói szemlélet munkál
Talán túlságosan leegyszerűsítettnek tűnik, hogy egyes fordítások a „mammon”-t a „Pénz” szóval fordítják, de éppen ez hívja fel a figyelmünket egy olyan témára, amely egyre nagyobb aktualitással bír Krisztus mai követői számára. Ahogy a korszak vége egyre közeledik, az Isten királysága, amit majd az Antikrisztus uralma előz meg, Sátán szakadatlan hajszolja és űzi a föld lakóit az anyagi nyereség után.
Mivel a pénz és annak a birtoklása teszi lehetővé, hogy megszerezzük mindenből a legújabbat és legmodernebbet, ezért az emberiségen soha nem látott mértékben eluralkodott az anyagi sikerek utáni vágy. A politikát, az oktatást, sok vallásos tevékenységet, és az élet más területeit is az anyagi megfontolások uralják meghatározóan és döntő erővel. Ez a mentalitás már a mindennapi élet történéseibe is beszüremlett, átjárva egész gondolkodásunkat, gyakorlatilag a lét minden terén.
A Biblia beszél arról, hogy az anyagiak imádata lesz az Antikrisztus eljövetelének, és a globális uralom megszerzésére tett erőfeszítésének legfontosabb jellemvonása. Gazdasági és technológiai fölényét arra használja majd, hogy a nemzeteket igájába hajtsa (Jelenések 13:15-17). A nagy város, Babilon, lesz az a nyüzsgő gazdasági központ, ahol az ember minden elképzelhető dologgal kereskedik majd, még az emberek testével és lelkével is (Jelenések 18:11-13). Ahogy a „piac helyzete” jelenti a döntő szempontot a legtöbb döntésben és lépésben, a világ egyre közelebb kerül ehhez a végső állapothoz, ahol a Sátán igyekszik majd irányítása alá venni a világpolitikát és a gazdagságot.
Ahogy a kapzsiság szellemisége egyre erősödik és növekszik, az erkölcsi értékeket és Isten törvényét könnyen elvetik, ahogy az ember készségesen feláldozza egyének lelkét és életét, illetve egész nemzetek jólétét a mammon oltárán. Nem csoda, hogy a „mennyei hang” azt mondja Isten népének: ”Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek rézsesei bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket, mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonozsságairól.” (Jelenések 18:4-5)
Az a helyzet, amire itt a Jelenések Könyve utal, szükségessé teheti a szó szerinti elköltözést, kivonulást Babilon városából és birodalmából majd egykoron, de ma épp ilyen sürgetően hangzik felénk a hívás, hogy szellemi éretelemben különüljünk el a világtól, és mindattól, ami a világot oly mértékű bálványimádás felé hajtja, amely majd az Istennel és az Ő dolgaival szembeni teljes ellenállásban éri el tetőpontját.
A gondolkodás átalakulása
Az elmúlt harminc évben sok „keresztyén” tanítás született, amely valójában elvonta a figyelmünket a mennyei dolgokra való összpontosításról. A „jólét evangéliuma” például a gondviselés és a mennyei Atya gondoskodásának örökérvényű bibliai igazságaival igyekezett igazolni azt, amit egyszerűen önző nyereségvágy. Ezek a tanítók létrehívták az ember-központú keresztyénséget, amely alkalmazkodik a világi útjaihoz, a korszellemhez. Ennek következményeképpen vált sok keresztyén világiassá és erőtlenné, és már-már magát a keresztyén hitet is egyre inkább a világ formálja, alakítja a maga eszközeivel, többé nem a tiszta és mennyei Szent Szellem vezetése, és Isten örök Igéje szerint élnek a hívek.
Krisztus nem siralmas szegénységben való életre hívott el minket, de azt várja, hogy az övéi előnyben részesítsék a mennyei szempontokat a világi megfontoltsággal szemben. Isteni és változhatatlan ígéretünk van, hogy „ha az Ő országát és igazságát keressük”, akkor a továbbiak ráadásként megadatnak (Máté 6:33). De ez a keresés sokkal több, mint egy érzelmes ének éneklése vagy az esetenként elmondott imádságok Isten segítségéért és a mindennapi életet megáldó gondviselésért. A hangsúly az először szócskán van, így válik Krisztus és az Ő országa számunkra a legfőbb örömmé, buzgó vágyakozásunk tárgyává.
[...] Izráel fiai azért nem tehettek eleget mennyei elhívásuknak, mert soha nem szánták oda magukat az Isten iránti osztatlan hűségre és engedelmességre. Két úrnak próbáltak szolgálni, és ezért megijedtek, amikor az Úr eléjük adta a megígért földet – áldásaival és kihívásaival együtt. Nem engedték, hogy megtörténejn a szívükben az az átalakulás, ami a megújult értelem, és gondolkodás eredménye. […]>>
Bruce Garrison, Két úrnak szolgálni (2000)
De most, kezdtem kikerülni ebből a családi környezetből és akár tetszik, akár nem, lassacskán talpra kellene állni…
Imádkoztam.
Beindult egy csomó tervezgetés bennem, de gyakorlatilag mégsem moccant semmi. Egy ideig. Aztán kaptam ajánlatokat az egyetemen, ilyen-olyan projektek összeállítására, amelyek a következő évben kerülnének konfenrencián bemutatásra és nekem már felcsillant a szemem, hogy ez is egy lépés a sikerhez. Mert valóban az, még ha csak egy tégla is az építményből és még ez is bizonytalan, de mindenképpen kulcsértékű megbízások. A tanárom, aki feldobta az ajánlatot még odáig is elvezetett az álmodozással, hogy a projektet tovább bővítve, könyvet is ki lehetne adni.. Hát, kiben nem született volna meg a nyereségvágy? Na jó, nem akarom ennyire leértékelni az embereket, inkább beszélek csak a magam nevében..
Tény az, hogy egyre jobban megnőtt bennem az a küzdelmi lelkület, ami a megélhetésért él az emberekben, és a fiatalokban, abban a körben, akivel én inkább kapcsolatban vagyok. Csak, nem is tudom… A megélhetésért-e úgy igazából vagy a nyereségvágyból is talán? Nem tudom, hol kell meghúzni a határt. Ez a kérdés, marad. És a bizonytalanság, az is marad…
Aztán újból bíztatott az Úr, “ Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád.” (Ézsaiás 54:14),
“ Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti”
(Zsolt. 37: 5).
A mai napon pedig olvastam egy cikket, ami szintén fontos útmutató, fontos üzenet. Részletek belőle:
<< […]
“Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Istennek országában.” (Efézus 5:5)
Az Isten imádata és az Ő királyi uralmának buzgó keresése segít, hogy szemünk és vágyaink szüntelen a mennyei dolgokra irányuljanak. A mammon imádata, beleértve mindazt, amit megtestesít, folyamatosan bukott, földi szférába húzza lefelé gondolatainkat és szándékainkat. Pál rámutat, hogy ez egy erkölcstelen, tisztátalan és pénzsóvár életvitelhez vezet. Az ilyen élet pedig képtelen követni a megdicsőűlt Kirsztust a tanítványság útján.
A világban mindent a fogyasztói szemlélet munkál
Talán túlságosan leegyszerűsítettnek tűnik, hogy egyes fordítások a „mammon”-t a „Pénz” szóval fordítják, de éppen ez hívja fel a figyelmünket egy olyan témára, amely egyre nagyobb aktualitással bír Krisztus mai követői számára. Ahogy a korszak vége egyre közeledik, az Isten királysága, amit majd az Antikrisztus uralma előz meg, Sátán szakadatlan hajszolja és űzi a föld lakóit az anyagi nyereség után.
Mivel a pénz és annak a birtoklása teszi lehetővé, hogy megszerezzük mindenből a legújabbat és legmodernebbet, ezért az emberiségen soha nem látott mértékben eluralkodott az anyagi sikerek utáni vágy. A politikát, az oktatást, sok vallásos tevékenységet, és az élet más területeit is az anyagi megfontolások uralják meghatározóan és döntő erővel. Ez a mentalitás már a mindennapi élet történéseibe is beszüremlett, átjárva egész gondolkodásunkat, gyakorlatilag a lét minden terén.
A Biblia beszél arról, hogy az anyagiak imádata lesz az Antikrisztus eljövetelének, és a globális uralom megszerzésére tett erőfeszítésének legfontosabb jellemvonása. Gazdasági és technológiai fölényét arra használja majd, hogy a nemzeteket igájába hajtsa (Jelenések 13:15-17). A nagy város, Babilon, lesz az a nyüzsgő gazdasági központ, ahol az ember minden elképzelhető dologgal kereskedik majd, még az emberek testével és lelkével is (Jelenések 18:11-13). Ahogy a „piac helyzete” jelenti a döntő szempontot a legtöbb döntésben és lépésben, a világ egyre közelebb kerül ehhez a végső állapothoz, ahol a Sátán igyekszik majd irányítása alá venni a világpolitikát és a gazdagságot.
Ahogy a kapzsiság szellemisége egyre erősödik és növekszik, az erkölcsi értékeket és Isten törvényét könnyen elvetik, ahogy az ember készségesen feláldozza egyének lelkét és életét, illetve egész nemzetek jólétét a mammon oltárán. Nem csoda, hogy a „mennyei hang” azt mondja Isten népének: ”Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek rézsesei bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket, mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonozsságairól.” (Jelenések 18:4-5)
Az a helyzet, amire itt a Jelenések Könyve utal, szükségessé teheti a szó szerinti elköltözést, kivonulást Babilon városából és birodalmából majd egykoron, de ma épp ilyen sürgetően hangzik felénk a hívás, hogy szellemi éretelemben különüljünk el a világtól, és mindattól, ami a világot oly mértékű bálványimádás felé hajtja, amely majd az Istennel és az Ő dolgaival szembeni teljes ellenállásban éri el tetőpontját.
A gondolkodás átalakulása
Az elmúlt harminc évben sok „keresztyén” tanítás született, amely valójában elvonta a figyelmünket a mennyei dolgokra való összpontosításról. A „jólét evangéliuma” például a gondviselés és a mennyei Atya gondoskodásának örökérvényű bibliai igazságaival igyekezett igazolni azt, amit egyszerűen önző nyereségvágy. Ezek a tanítók létrehívták az ember-központú keresztyénséget, amely alkalmazkodik a világi útjaihoz, a korszellemhez. Ennek következményeképpen vált sok keresztyén világiassá és erőtlenné, és már-már magát a keresztyén hitet is egyre inkább a világ formálja, alakítja a maga eszközeivel, többé nem a tiszta és mennyei Szent Szellem vezetése, és Isten örök Igéje szerint élnek a hívek.
Krisztus nem siralmas szegénységben való életre hívott el minket, de azt várja, hogy az övéi előnyben részesítsék a mennyei szempontokat a világi megfontoltsággal szemben. Isteni és változhatatlan ígéretünk van, hogy „ha az Ő országát és igazságát keressük”, akkor a továbbiak ráadásként megadatnak (Máté 6:33). De ez a keresés sokkal több, mint egy érzelmes ének éneklése vagy az esetenként elmondott imádságok Isten segítségéért és a mindennapi életet megáldó gondviselésért. A hangsúly az először szócskán van, így válik Krisztus és az Ő országa számunkra a legfőbb örömmé, buzgó vágyakozásunk tárgyává.
[...] Izráel fiai azért nem tehettek eleget mennyei elhívásuknak, mert soha nem szánták oda magukat az Isten iránti osztatlan hűségre és engedelmességre. Két úrnak próbáltak szolgálni, és ezért megijedtek, amikor az Úr eléjük adta a megígért földet – áldásaival és kihívásaival együtt. Nem engedték, hogy megtörténejn a szívükben az az átalakulás, ami a megújult értelem, és gondolkodás eredménye. […]>>
Bruce Garrison, Két úrnak szolgálni (2000)
Monday, December 13, 2004
Fontos az én szivemnek
Rájöttem, hogy létezik valami jelenleg az életemben, amiért most képes lennék semmibe venni az Úr akaratát a saját akaratom és vágyam beteljesedéséért.
Szóval, igy elképzeltem egy helyzetet-amire vágyakozom-, de ami ugyanakkor választás elé
állitana. Egyik felén Isten oldala, másik felén pedig az az oldal, amit én kivánok.
Melyiket választanám?
Úgy érzem, hogy az én kivánságom erősebb bennem, mint Isten oldala, és
valószinű, hogy azt is választanám. Nem lenne erőm Isten oldalát választani.
Tegyük fel, hogy az a bizonyos helyzet tényleg bekövetkezik, és én nem maradok meg az Úrban hűségesen.
Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az a dolog, amiért én elhagytam az Urat eltünne, megszünne létezni. Akkor mivel maradnék? Mi van akkor, ha az én kivánt ügyem megsemmisülne, megszűnne létezni, lejárna, megváltozna? Nem maradnék semmivel, csak egy nagy sebbel a megüresegett szivemen, mert az Urat elvesztettem.
És most, ezt is elvesztettem, ami az én kivánságom volt és még az Úrnál is többet jelentett
számomra, bár az Úr annál összemérhetetlenül nagyobb.
Mekkora kitolodas! Megeri ezt a "kicsinyességet"?
Mennyivel fontosabb ennél az én szivemnek az Úr, aki örökre megmarad! (még akkor is, ha sokszor mást fontosabbnak érzek)
Az még nagyon érdekes, hogy a helyzet nem következett be (még eddig) - bár éppúgy be is következhetett volna .
Vajon az Úr tényleg nem enged feljebb megkisértetni, mint amennyit kibirok? :)
Ez már nem is kérdés. A kérdés csak én vagyok. De már ez is eldőlt.
Szóval, igy elképzeltem egy helyzetet-amire vágyakozom-, de ami ugyanakkor választás elé
állitana. Egyik felén Isten oldala, másik felén pedig az az oldal, amit én kivánok.
Melyiket választanám?
Úgy érzem, hogy az én kivánságom erősebb bennem, mint Isten oldala, és
valószinű, hogy azt is választanám. Nem lenne erőm Isten oldalát választani.
Tegyük fel, hogy az a bizonyos helyzet tényleg bekövetkezik, és én nem maradok meg az Úrban hűségesen.
Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az a dolog, amiért én elhagytam az Urat eltünne, megszünne létezni. Akkor mivel maradnék? Mi van akkor, ha az én kivánt ügyem megsemmisülne, megszűnne létezni, lejárna, megváltozna? Nem maradnék semmivel, csak egy nagy sebbel a megüresegett szivemen, mert az Urat elvesztettem.
És most, ezt is elvesztettem, ami az én kivánságom volt és még az Úrnál is többet jelentett
számomra, bár az Úr annál összemérhetetlenül nagyobb.
Mekkora kitolodas! Megeri ezt a "kicsinyességet"?
Mennyivel fontosabb ennél az én szivemnek az Úr, aki örökre megmarad! (még akkor is, ha sokszor mást fontosabbnak érzek)
Az még nagyon érdekes, hogy a helyzet nem következett be (még eddig) - bár éppúgy be is következhetett volna .
Vajon az Úr tényleg nem enged feljebb megkisértetni, mint amennyit kibirok? :)
Ez már nem is kérdés. A kérdés csak én vagyok. De már ez is eldőlt.
Tuesday, December 07, 2004
"a gondolatvilág fegyelme"
Néhány unalombontó gondolat, ami ma a suliban, szünet alatt megragadott..
Elisabeth Elliot: Fegyelem - a hivő élet ábécéje, A gondolatvilág fegyelme (részlet):
" A krisztusi gondolkodás semmibe veszi, ami a világnak kedves, és mindennél fontosabbnak tartja, amit a világ semmire sem becsül. Majdnem fél évszázada vagyok keresztyén, de még hosszú út áll előttem. Ha bármilyen döntés vár rám, és megvizsgálom szivemet és gondolataimat, szinte mindig megtalálom benne a meg nem újult gondolkodás jellemzőit, a megújult gondolkozásnak pedig csak halvány jeleit. Éber vagyok? Néha. De csak próbáljak korán reggel imádkozni, vagy másvalaki imádságára összpontositani! Abban a pillanatban, amikor egy kis nagylelkűséget fedezek fel magamban, azt kell látnom, hogy csak bizonyos emberekkel szemben. De kerüljek csak szembe olyanokkal, akik be akrnak csapni. Ha nagyritkán felfedezek magamban valamit, ami talán az alázat pillanatnyi megnyilvánulása (és egyáltalán miért foglalkozom ezzel?), valaki elküldi egyik könyvem recenzióját, amely igy végződik: hogy "lesznek olvasók, akik azt fogják mondani, hogy ez a könyv a Szentirás felületes szemléletén alapul". Vagy beszámolót hallok egy előadásról, amelyet állitólag én tartottam - félremagyarázzák, rosszul idézik, kiragadják összefüggéseiből, félreértik vagy szegényes dicsérettel illetik -, és kész vagyok. A Lélek dolgaira törekszem? Néha talán.
" Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged." (Jn 21,17) Szivem éhezi és szomjúhozza az igazságot.
Lelki békesség? Igen, majdnem mindig, kivéve, amikor egy hosszú út után hazaérek, és egy halom munkát találok az asztalomon.
Ha szeretni akarom az Urat, az én Istenemet teljes elmémből, nem marad hely a testies gondolkodás, a büszkeség, az aggodalmaskodás, az önszeretet számára. Ha az ember gondolkodását az Úr szeretete tölti be, hogyan maradhat akkor hely ilyen dolgoknak?
Amikor ezt felismerem, nem tehetek mást, mint hogy imádkozom: " Uram, bocsáss meg! Újra neked ajánlom élő áldozatul a testemet, és kérlek, fogadd el ezt tőlem imádatom jeleként! Folytasd szent, átformáló munkádat gondolataimban, hogy jobban tudjalak dicsőiteni."
Földi életünkben mindig a szükség idején - a válság pillanatában, amikor megoldást, választ vagy valami mentséget keresünk - nyilik meg előttünk a választás lehetősége. Vagy azokat a megoldásokat, válaszokat és mentségeket fogadjuk el, amelyeket a világ kinál (és mindig nagyon sok adódik), vagy gyökeresen mást választunk, amit a Krisztusra hangolt gondolkodás sugall. A világ útjai Isten ellen fordulnak. Néha még a legkomolyabb tanitvány számára is ésszerűnek és vonzónak mutatkoznak, de ekkor Krisztus nekünk is azt mondja, amit régen, amikor sokan megvetéssel elfordultak tőle, tanitványainak is mondott: " Ti is el akartok menni?" Ha úgy válaszolunk, mint Péter: " Uram, hová mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad" (Jn 6,67-68), lázadó gondolatainkat foglyul ejtettük. A szentség újra és újra láthatóvá válik. A tanitvány belép a szoros kapun."
Elisabeth Elliot: Fegyelem - a hivő élet ábécéje, A gondolatvilág fegyelme (részlet):
" A krisztusi gondolkodás semmibe veszi, ami a világnak kedves, és mindennél fontosabbnak tartja, amit a világ semmire sem becsül. Majdnem fél évszázada vagyok keresztyén, de még hosszú út áll előttem. Ha bármilyen döntés vár rám, és megvizsgálom szivemet és gondolataimat, szinte mindig megtalálom benne a meg nem újult gondolkodás jellemzőit, a megújult gondolkozásnak pedig csak halvány jeleit. Éber vagyok? Néha. De csak próbáljak korán reggel imádkozni, vagy másvalaki imádságára összpontositani! Abban a pillanatban, amikor egy kis nagylelkűséget fedezek fel magamban, azt kell látnom, hogy csak bizonyos emberekkel szemben. De kerüljek csak szembe olyanokkal, akik be akrnak csapni. Ha nagyritkán felfedezek magamban valamit, ami talán az alázat pillanatnyi megnyilvánulása (és egyáltalán miért foglalkozom ezzel?), valaki elküldi egyik könyvem recenzióját, amely igy végződik: hogy "lesznek olvasók, akik azt fogják mondani, hogy ez a könyv a Szentirás felületes szemléletén alapul". Vagy beszámolót hallok egy előadásról, amelyet állitólag én tartottam - félremagyarázzák, rosszul idézik, kiragadják összefüggéseiből, félreértik vagy szegényes dicsérettel illetik -, és kész vagyok. A Lélek dolgaira törekszem? Néha talán.
" Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged." (Jn 21,17) Szivem éhezi és szomjúhozza az igazságot.
Lelki békesség? Igen, majdnem mindig, kivéve, amikor egy hosszú út után hazaérek, és egy halom munkát találok az asztalomon.
Ha szeretni akarom az Urat, az én Istenemet teljes elmémből, nem marad hely a testies gondolkodás, a büszkeség, az aggodalmaskodás, az önszeretet számára. Ha az ember gondolkodását az Úr szeretete tölti be, hogyan maradhat akkor hely ilyen dolgoknak?
Amikor ezt felismerem, nem tehetek mást, mint hogy imádkozom: " Uram, bocsáss meg! Újra neked ajánlom élő áldozatul a testemet, és kérlek, fogadd el ezt tőlem imádatom jeleként! Folytasd szent, átformáló munkádat gondolataimban, hogy jobban tudjalak dicsőiteni."
Földi életünkben mindig a szükség idején - a válság pillanatában, amikor megoldást, választ vagy valami mentséget keresünk - nyilik meg előttünk a választás lehetősége. Vagy azokat a megoldásokat, válaszokat és mentségeket fogadjuk el, amelyeket a világ kinál (és mindig nagyon sok adódik), vagy gyökeresen mást választunk, amit a Krisztusra hangolt gondolkodás sugall. A világ útjai Isten ellen fordulnak. Néha még a legkomolyabb tanitvány számára is ésszerűnek és vonzónak mutatkoznak, de ekkor Krisztus nekünk is azt mondja, amit régen, amikor sokan megvetéssel elfordultak tőle, tanitványainak is mondott: " Ti is el akartok menni?" Ha úgy válaszolunk, mint Péter: " Uram, hová mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad" (Jn 6,67-68), lázadó gondolatainkat foglyul ejtettük. A szentség újra és újra láthatóvá válik. A tanitvány belép a szoros kapun."
Tuesday, November 30, 2004
E föld széléről
Hetek óta a fejemben van ez az igevers. Dávid imádkozik az ő Urához az egyik zsoltárban.
" E föld széléről kiáltok te hozzád; mert szivem elepedt: Vigy el engem innen a sziklára, ahova én nem jutok." Zsolt. 61,3
Egy másik forditásban úgy irja, hogy "vigy el engem innen a sziklára, amely magasabb, mint én"
Volt egy-két nagyon nehez hetem a suli miatt, amikor minden egyszerre gyűlt össze és amit egyedül csak magamnak köszönhetek, mert ééééééééééééééééééén halogattam mindent utolsó percre.. Ki kéne nőjek már egyszer ebből is!
Pont akkor kaptam ezt a részt az Igéből és ahogy visszanézek, csodálom az Urat, hogy mennyire hűségesen követi minden egyes lépésem, mintha tényleg az Ő gyermeke lennék... Nehéz elképzelni - még, ha hitből el is fogadható -, hogy valakit Isten gyermekévé fogad Krisztus által... Kicsit megdöbbentő látni is ezt, amikor már nem elképzelni kell - amit úgysem lehet... nagyon... - hanem meg lehet élni, újra és újra.
Jó tudni, hogy nem saját erőmből kell megküzdjem az életet, mert a szikla amúgy is magasabb, mint én és én oda úgysem juthatok el - nem is akarok az Úr nélkül, csakhogy ez az akarat túl sokszor elhalkul bennem.
" Ne irigykedjék a te szived a bűnösökre, hanem az Úr félelmében légy egész napon,
Mert ennek bizonyos vége van, a te várakozásod meg nem csalatkozik.
Hallgass te fiam, engem, hogy légy bölcs, és jártasd ez úton szivedet. "
Példabeszédek 23, 17-19
"Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid
árnyéka alá!" Zsolt.61,5
" E föld széléről kiáltok te hozzád; mert szivem elepedt: Vigy el engem innen a sziklára, ahova én nem jutok." Zsolt. 61,3
Egy másik forditásban úgy irja, hogy "vigy el engem innen a sziklára, amely magasabb, mint én"
Volt egy-két nagyon nehez hetem a suli miatt, amikor minden egyszerre gyűlt össze és amit egyedül csak magamnak köszönhetek, mert ééééééééééééééééééén halogattam mindent utolsó percre.. Ki kéne nőjek már egyszer ebből is!
Pont akkor kaptam ezt a részt az Igéből és ahogy visszanézek, csodálom az Urat, hogy mennyire hűségesen követi minden egyes lépésem, mintha tényleg az Ő gyermeke lennék... Nehéz elképzelni - még, ha hitből el is fogadható -, hogy valakit Isten gyermekévé fogad Krisztus által... Kicsit megdöbbentő látni is ezt, amikor már nem elképzelni kell - amit úgysem lehet... nagyon... - hanem meg lehet élni, újra és újra.
Jó tudni, hogy nem saját erőmből kell megküzdjem az életet, mert a szikla amúgy is magasabb, mint én és én oda úgysem juthatok el - nem is akarok az Úr nélkül, csakhogy ez az akarat túl sokszor elhalkul bennem.
" Ne irigykedjék a te szived a bűnösökre, hanem az Úr félelmében légy egész napon,
Mert ennek bizonyos vége van, a te várakozásod meg nem csalatkozik.
Hallgass te fiam, engem, hogy légy bölcs, és jártasd ez úton szivedet. "
Példabeszédek 23, 17-19
"Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid
árnyéka alá!" Zsolt.61,5
Tuesday, November 16, 2004
Ma
Hideg volt.
Lassan eljön a tél. Kint voltunk az évfolyamtársaimmal Kolozsvár környékén, a geológia keretén belül terepgyakorlatoztunk. Megtöltöttem kövekkel és kagylókkal, ilyen- olyan régi leletekkel a hátizsákom. Most meg a polcomat foglalja a sok megcédulázott és zacskókba gyűjtött kő vagy kövület. Mindegyiket meg kell majd tisztitani, megmosni - pontosabban, amelyiket lehet...
Egy biztos. Nem lesz belőlem geológus. Amúgy nagyon érdekes ez a tudományág, de borzasztó sokminden van odalent meg idefent ezen a Földön. És semmi sincs meg tisztán, minden keveredik valamivel a természetben, emiatt ez a nagy változatosság... A napokban olvastam, hogz Isten szereti a változatosságot. És nem érdekes, hogy az embereknél is milyen nagy a változatosság? Nincs két egyforma ember a Földön. És nincs két egyforma növény vagy állat sem, még ha ugyanahhoz a fajhoz is tartoznak. Épp igy nem létezik két egyforma összetételű kő sem. Még, ha az anyagi felépitésük meg is egyezik és lehet, hogy ugyanahhoz a kőzethez is tartoznak, mégsem 100%-osan egyformák. Valamiben mégis eltérnek egymástól. Valami kis keveredés mégiscsak létezik, ami mindig újat és újat hoz létre, újat mutat.
Mekkora keze lehet Istennek, ha ez az óriási nagy változatosság egyen- egyenként mind az Ő keze nyomát hordozza!!!!
Lassan eljön a tél. Kint voltunk az évfolyamtársaimmal Kolozsvár környékén, a geológia keretén belül terepgyakorlatoztunk. Megtöltöttem kövekkel és kagylókkal, ilyen- olyan régi leletekkel a hátizsákom. Most meg a polcomat foglalja a sok megcédulázott és zacskókba gyűjtött kő vagy kövület. Mindegyiket meg kell majd tisztitani, megmosni - pontosabban, amelyiket lehet...
Egy biztos. Nem lesz belőlem geológus. Amúgy nagyon érdekes ez a tudományág, de borzasztó sokminden van odalent meg idefent ezen a Földön. És semmi sincs meg tisztán, minden keveredik valamivel a természetben, emiatt ez a nagy változatosság... A napokban olvastam, hogz Isten szereti a változatosságot. És nem érdekes, hogy az embereknél is milyen nagy a változatosság? Nincs két egyforma ember a Földön. És nincs két egyforma növény vagy állat sem, még ha ugyanahhoz a fajhoz is tartoznak. Épp igy nem létezik két egyforma összetételű kő sem. Még, ha az anyagi felépitésük meg is egyezik és lehet, hogy ugyanahhoz a kőzethez is tartoznak, mégsem 100%-osan egyformák. Valamiben mégis eltérnek egymástól. Valami kis keveredés mégiscsak létezik, ami mindig újat és újat hoz létre, újat mutat.
Mekkora keze lehet Istennek, ha ez az óriási nagy változatosság egyen- egyenként mind az Ő keze nyomát hordozza!!!!
Subscribe to:
Posts (Atom)