Néhány unalombontó gondolat, ami ma a suliban, szünet alatt megragadott..
Elisabeth Elliot: Fegyelem - a hivő élet ábécéje, A gondolatvilág fegyelme (részlet):
" A krisztusi gondolkodás semmibe veszi, ami a világnak kedves, és mindennél fontosabbnak tartja, amit a világ semmire sem becsül. Majdnem fél évszázada vagyok keresztyén, de még hosszú út áll előttem. Ha bármilyen döntés vár rám, és megvizsgálom szivemet és gondolataimat, szinte mindig megtalálom benne a meg nem újult gondolkodás jellemzőit, a megújult gondolkozásnak pedig csak halvány jeleit. Éber vagyok? Néha. De csak próbáljak korán reggel imádkozni, vagy másvalaki imádságára összpontositani! Abban a pillanatban, amikor egy kis nagylelkűséget fedezek fel magamban, azt kell látnom, hogy csak bizonyos emberekkel szemben. De kerüljek csak szembe olyanokkal, akik be akrnak csapni. Ha nagyritkán felfedezek magamban valamit, ami talán az alázat pillanatnyi megnyilvánulása (és egyáltalán miért foglalkozom ezzel?), valaki elküldi egyik könyvem recenzióját, amely igy végződik: hogy "lesznek olvasók, akik azt fogják mondani, hogy ez a könyv a Szentirás felületes szemléletén alapul". Vagy beszámolót hallok egy előadásról, amelyet állitólag én tartottam - félremagyarázzák, rosszul idézik, kiragadják összefüggéseiből, félreértik vagy szegényes dicsérettel illetik -, és kész vagyok. A Lélek dolgaira törekszem? Néha talán.
" Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged." (Jn 21,17) Szivem éhezi és szomjúhozza az igazságot.
Lelki békesség? Igen, majdnem mindig, kivéve, amikor egy hosszú út után hazaérek, és egy halom munkát találok az asztalomon.
Ha szeretni akarom az Urat, az én Istenemet teljes elmémből, nem marad hely a testies gondolkodás, a büszkeség, az aggodalmaskodás, az önszeretet számára. Ha az ember gondolkodását az Úr szeretete tölti be, hogyan maradhat akkor hely ilyen dolgoknak?
Amikor ezt felismerem, nem tehetek mást, mint hogy imádkozom: " Uram, bocsáss meg! Újra neked ajánlom élő áldozatul a testemet, és kérlek, fogadd el ezt tőlem imádatom jeleként! Folytasd szent, átformáló munkádat gondolataimban, hogy jobban tudjalak dicsőiteni."
Földi életünkben mindig a szükség idején - a válság pillanatában, amikor megoldást, választ vagy valami mentséget keresünk - nyilik meg előttünk a választás lehetősége. Vagy azokat a megoldásokat, válaszokat és mentségeket fogadjuk el, amelyeket a világ kinál (és mindig nagyon sok adódik), vagy gyökeresen mást választunk, amit a Krisztusra hangolt gondolkodás sugall. A világ útjai Isten ellen fordulnak. Néha még a legkomolyabb tanitvány számára is ésszerűnek és vonzónak mutatkoznak, de ekkor Krisztus nekünk is azt mondja, amit régen, amikor sokan megvetéssel elfordultak tőle, tanitványainak is mondott: " Ti is el akartok menni?" Ha úgy válaszolunk, mint Péter: " Uram, hová mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad" (Jn 6,67-68), lázadó gondolatainkat foglyul ejtettük. A szentség újra és újra láthatóvá válik. A tanitvány belép a szoros kapun."
