Halál ellen halállal

Kemény előadáson vettem részt a tegnap este. Nagyon bánom, hogy nem vételezték. Próbálok minél több gondolatot belőle felidézni és lejegyezni.
Arról szólt, hogy mi a különbség a vallásosság, a teljesítményorientált keresztyénség, az érzelmi keresztyénség és a tudatos, akaratlagos keresztyénség között. Meg főleg arról, hogy senki nem lehet keresztyén, azaz Krisztus követője anélkül, hogy megöldökölné az énjét, anélkül, hogy ne feszítené meg, ne üresítené meg önmagát, azért, hogy Krisztus új életet adhasson neki, újjal tölthesse meg. Innen a téma is, halál ellen halállal, azaz a kárhozat halála ellen az énnek és a bűnnek való meghalással lehet győzni Krisztusban és új életre kelni.
Eleve széles útra születünk, de ha Krisztust választjuk, a keskeny útra térünk, ahol viszont az előrehaladás kemény harccal (is) jár. Kikerülhetetlenül. Ha nem így van, akkor az valószínű már nem a keskeny út. Krisztus útja a Golgotán át vezetett. Nincs Húsvét Nagypéntek nélkül. És pont így, senki sem kerülheti ki a szenvedést, az önmaga megöldöklését, ha Krisztus követője akar lenni. És itt első sorban nem olyan szenvedésről vagy fájdalomról van szó, ami ilyen vagy olyan okból jelen van az életünkben, mert mások okozzák vagy mert meghalt a kiskutyánk vagy mert nem sikerült valami, amit el szerettünk volna érni. Hanem olyanról, ami azért van, mert Krisztust választjuk és nem azt, ami természetünkben, indulatainkban megvan, amire vágyunk, és amire Isten azt mondja, hogy ezektől meg kell tisztulnunk, ha Krisztushoz akarunk hasonlítani, ha úgy akarunk élni, mint Ő. Ha valóban ez a célunk... a keresztyén életünkkel.
Aztán még arról is szó volt, hogy ez a világ így is úgy is kikészítene minket, a bűneink megkötöznének, kifosztanának, megölnének. És a legvégén mi várna ránk? Olyan halál, amit örök szenvedés követ, Isten távollétében, ahonnan nincs visszaút. De, ha valaki Krisztust választja, Krisztusért adja halálba az életét, azért, hogy ne ő éljen, hanem éljen benne a Krisztus, mennyivel más már itt a földi élet és annál méginkább más az örökkévalóság, amit Isten készített az övéinek! De nemhiába olyan felfoghatatlanul nagy a jutalom. Megvan az ára is. Nem lehet virágvasárnap után egyből a dicsőséges feltámadást ünnepelni. Nem lehet megtérni és azt hinni, hogy mostmár helyreállt a kapcsolat Istennel és minden szép és jó. Mert tulajdonképpen itt kezdődik a megszentelődés és megtisztulás hosszú útja, ami iszonyúan fáj és nehéz. Nem annyira könnyű mennybe jutni, mint ahogy gondolnánk. Igaz, hogy kegyelem! Igaz, hogy Krisztus megfizette az árát! De ha valóban Krisztus követője vagy, akkor rád is vár a Golgota. Akkor neked is át kell haladnod rajta. És miközben tudatosan megöldöklöd önmagadban mindazt, ami régi, mindazt, ami bűn és megüresíted önmagad, Krisztus elképesztő dolgokkal tölt meg. Az Úr azt mondja: "Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges." Nem lehet két lábbal a világban élni és közben néha Istenre is gondolni, mert olyan szép és olyan magasztos és lenyűgöző a szeretete. Nem lehet megtérni, de ugyanúgy élni, mint azelőtt. Nem lehet változni akarni, de anélkül, hogy teljesen átadnánk Istennek az életünket. Valaki azt mondta: "Ne foltozd önmagad... Öltözz át!!"
A keresztyén élet tényleg erről szól, amit az este hallottam. Jó kis felrázás volt. És nagyon örültem neki, mert én is hajlok arra, hogy kikerüljem Krisztusért a szenvedést vagy az áldozathozatalt, amibe belekerül az, hogy megöldököljek önmagamban olyan dolgokat, amik elválasztanak Tőle, hogy ténylegesen halálba adjam a régi énemet nap, mint nap. Mert könnyebb önámításban élni, arra gondolva és nyugtatgatva magam, hogy Krisztus már kifizette az árat és én semmit sem kell hozzak. Mintha azt mondanám, csúcs volt, amit tettél értem, Krisztus, kösz szépen, elfogadom, rendes voltál! És ezzel ennyi. Vagy megpróbálok tenni és szolgálni, CSAK AZÉRT, hogy eredményesen teljesítsek és felmutathassak valamit, talán saját magamnak vagy másoknak, hogy azért mégis... Mégiscsak vagyok valaki és mégiscsak nagy dolgokat teszek az Úrért. Bár Istennél nem az az elsődleges, hogy mit teszek érte, hanem az, hogy milyen vagyok. Azt mondja Krisztus: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát".
Sokféle utat lehet választani a keresztyénség cimkéje alatt. Csak ne fájjon, csak ne legyen kényelmetlen, csak ne nehezítené meg az életem. De valójában egyedül én veszítek rajta. És ha Krisztus tényleg megtisztít, ha én tényleg leteszem az életem azért, hogy megnyerjem a Krisztust, akkor Vele együtt mindent megnyerek. Akkor Ő szüntelenül ott lehet az életemben, Ő vezethet és vihet át mindenen. Nem felváltva irányítunk, hol én, hol Ő, hanem egyedül Ő. És ez nem egy vacak dolog, úgy ahogy talán egyesek elképzelnék a hívő életet. Akkor vacak, ha megoszlik a szív. Ha néha mégis kitépem magam Krisztus kezéből és a saját utamon járok.
Ha csak felületes vallásosságban élünk, egyrészt még mindig megkötöznek világi gyönyörök, amiket kóstolgatunk vagy netán bűnök, amik megkerserítenek, másrészt megfosztjuk magunktól az Istenben elmélyülő hit áldásait, azt, hogy Krisztus bennünk élhessen, tiszta szívben, újjá tegyen, behozza az igazi értékeket az életünkbe, amik örökkévalók. Az Ő közelsége olyan örömöt, békességet és biztonságot ad, amely nem függ a földi körülményektől és amit senki nem vehet el. És ez ismét nem egy vacak dolog.
De ehhez nem lehet csak szájjal vagy érzelgősen közeledni Istenhez. Az út, amelyen Isten elkészítette ezeket számunkra nemcsak áhitatos hangulatról szól, hanem a Golgotáról is. Viszont reményteljes út és a célba érés felfoghatatlan, elképzelhetetlen dolgokkal ígérkezik. És, ha valakiben Krisztus él, ennek az ízét már itt is megérezheti.