Azt hiszem vannak dolgok, amikre szukseg ujbol es ujbol emlekezni, mert maskepp annyira elhalvanyulnak, mintha sose leteztek volna...
Egy ilyen dolog lenne az odaadas fogalma. Pentek este gondolkoztam ezen, hogy mennyire hianyos vagyok ebben, hogy minden egyes napon tudatosan ujra letegyem az eletem, odaadjam az Urnak. Letenni mindent, ami hozzam tartozik. Odaadni magam, nem enyem lenni tobbe, meghalni magamnak. Nem konnyu, de talan tevedes azt hinni vagy ugy elni, mintha lenne mas utja annak, hogy ISten elvegezhesse tervet, vagy, hogy Krisztus elhessen bennem es nem en.
Elkezdtem megint olvasni a Fegyelem c. könyvét Elisabeth Elliotnak. A tegnapi rész érdekesen felelevenítette bennem, hogy ez tényleg mindennapos dolog: Krisztus hív, hogy kövessem és én eldöntöm, hogy engedelmeskedem, tudva, hogy ez nehéz és kellemetlen lesz sokszor. De az önmegtagadáson kivül nincs más út.
ReplyDeleteÉs ismét: új bejegyzés, új blog template :P
ReplyDeletemar a multkorinal uj volt ;) le vagy maradva... :P
ReplyDelete