Odaadva

Azt hiszem vannak dolgok, amikre szukseg ujbol es ujbol emlekezni, mert maskepp annyira elhalvanyulnak, mintha sose leteztek volna...

Egy ilyen dolog lenne az odaadas fogalma. Pentek este gondolkoztam ezen, hogy mennyire hianyos vagyok ebben, hogy minden egyes napon tudatosan ujra letegyem az eletem, odaadjam az Urnak. Letenni mindent, ami hozzam tartozik. Odaadni magam, nem enyem lenni tobbe, meghalni magamnak. Nem konnyu, de talan tevedes azt hinni vagy ugy elni, mintha lenne mas utja annak, hogy ISten elvegezhesse tervet, vagy, hogy Krisztus elhessen bennem es nem en.

42

Ahogyan a szarvas kivankozik a folyovizhez,
ugy kivankozik lelkem hozzad, Istenem!
Isten utan szomjazik lelkem, az elo Isten utan:
Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten elott?
Konnyem lett a kenyerem ejjel es nappal,
mert egesz nap ezt mondogatjak nekem:
Hol van a te Istened?
Kiontom lelkemet, es arra emlekezem,
hogy milyen tomeggel vonultam,
es hogy vezettem Isten hazahoz hangos ujjongassal
es halaenekkel az ujjongo sokasagot.
Miert csuggedsz el, lelkem,
miert haborogsz bennem?
Bizzal Istenben, mert meg halat adok neki az o szabaditasaert!

Istenem, elcsugged lelkem, azert terad gondolok
a Jordan foldjerol es a Hermonrol, a Micar hegyerol.
Orveny orvenynek kialt zuhatagjaid hangjaban,
minden habod es hullamod atcsapott folottem,
Nappal szeretetet rendeli mellem,
ejjel eneket ad szamba az Ur;
imadsagot eletem Istenehez.
Ezt mondom Istenemnek, koszalamnak:
Miert feledkeztel el rolam?
Mert kell gyaszban jarnom, miert gyotor az ellenseg?
Mintha csontjaimat tordelnek,
amikor gyalaznak ellenfeleim,
mert egesz nap ezt mondogatjak:
Hol van a te Istened?
Mirt csuggedsz el, lelkem,
miert haborogsz bennem?
Bizzal Istenben,
mert meg halat adok neki,
szabadito Istenemnek!